Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Költözés kamaszkorban

Költözés kamaszkorban

Valószínűleg a legrémesebb katasztrófaként élheted meg kamaszként a költözésnek már csak a gondolatát is, ha pedig rá kerül a sor, úgy érezheted, vége az életednek. Ennek azonban egyáltalán nem kell így lennie

A költözés az élet része, persze vannak családok, akik sosem változtatnak a lakóhelyükön, de gyakoribb, hogy legalább egyszer ez megtörténik, és nem kizárt, hogy éppen akkor, amikor iskolás éveidet töltöd. Ilyenkor rengeteg kihívással kell szembenézned a mindennapokban, és azt gondolhatod, egy költözés még inkább megnehezíti az életedet, pedig egy ilyen változás pozitív is lehet.

Menj végig a lépcsőfokokon!

Nem könnyű megbarátkozni a költözés tényével, aminek kapcsán nagyjából ugyanazokon a folyamatokon mehetsz végig, mint gyász esetén. Ha jobban belegondolunk, valójában ez is egy búcsúzásos folyamat, amiben helye van a következő fázisoknak:

Tagadás, amikor próbálsz úgy tenni, mint ha semmi sem történt volna („Nem nagy ügy, más is költözik!” / „Ez nem is nagy dolog, nem értem, miért van úgy oda mindenki.”)

Harag, amikor feszültségoldásként másra kezdesz haragudni, bűnbakot keresel, akit hibáztathatsz a történtekért („Ez az egész apa miatt van, minek kellett új munkahelyet választania?” / „Utálom ezt a házat, és a kutyát is a szomszédban, ami minden reggel ugat.”)

Alkudozás, amikor próbálod elterelni a figyelmedet a valóságról, fantáziálsz, azon agyalsz, mi lett volna ha…? („Ha apának más a munkája, talán nem is költöztünk volna el.” / „Ha jobban odafigyelek, talán apa és anya nem válnak el, és akkor költözni sem kellett volna.”)

Depresszió, amikor eljutsz a szembenézés szakaszába, mélyre kerülsz, és ezzel elindul a feldolgozás („Szörnyen érzem magam az új szobámban, itt minden olyan más.” / „Ebben a lakásban mások az esti vacsorák, nem tudom, hogyan fogom megszokni.”)

Elfogadás, amikor eljön a lezárás, az elengedés, és az események integrálása, vagyis elhelyezése az életed történései közé („Végül is nem olyan rossz ez a környék, és a szobámat is sikerült jól berendeznünk.” / „Közel van hozzánk az a nagy park, biztos gyakran kimegyek majd oda.” / Úgy tűnik anya és apa jól érzi itt magát, megpróbálok én is örülni az új helyzetnek.”)

Sajnos ezek nem feltétlenül elhagyható lépések, de segítségükkel, és az érzelmeid igazi és mély megélésével túljuthatsz a lelki nehézségeken.

Értsd meg, miért történik!

A tényen nem változtat, de ha nehéz elfogadnod a költözést, próbáld meg legalább megérteni, miért történik meg. Beszélgess sokat a szüleiddel, hozd fel akár a közös vacsorák során a témát, faggasd ki őket mindennel kapcsolatban, hiszen, ha jobban érted, mi miatt kellet így dönteni, talán jobban el is tudod majd fogadni. A családod segítségét az említett fázisok átélése során is kérheted.

Nem vész el, csak átalakul

A legtöbb fiatal a barátaival való mindennapos kapcsolat átalakulását éli meg a legnehezebben, ami teljesen érthető. Ez egy fontos, és sok mindenre ható változás, de azért nem kell drasztikus átalakulásoktól félned. Ha városon belül költöztök, talán nem is váltasz iskolát, és a baráti társaságod is megmarad, még ha egy kicsit messzebb is kerülsz tőlük helyileg (másik környékre). Amennyiben távolabb kell mennetek, akkor sem szükségszerű, hogy megszakadjanak az ismeretségek (a kapcsolattartás az okos eszközök segítségével gördülékeny lehet), ráadásul idővel az új helyen is kialakíthatsz értékes, és életre szóló barátságokat. Akármennyire is megterhelő, próbálj meg előre nézni, ne zárkózz el és be, inkább igyekezz a jól működő megoldásokra összpontosítani.

Fókuszálj az elengedésre (is)!

Az élet változások sorozata, és lehet, hogy nehéz, de minden döntésnek megvan a maga előnye is. Talán furcsán érzed magad egy eddig ismeretlen lakásban, házban, városban, iskolában, közösségben, de hidd el, idővel minden a helyére kerül. Segíthet a feldolgozásban a sok családi beszélgetés és együttlét, a közös időtöltés az új helyen, a megismerés, a nyitottság, és annak elfogadása, hogy időnként bizony el kell búcsúzni bizonyos dolgoktól. Ha nagyon fájdalmasan éled meg az egészet, merülj el valamilyen tevékenységben, írj vagy rajzolj, amivel egy kicsit kiszakíthatod magadból a rossz érzéseket, de ugyanígy segíti a feszültség levezetést és a szorongás csökkentését, ha sportolsz, olvasol, sütsz, főzöl, szerelsz, barkácsolsz, vagy egyéb hobbikat találsz magadnak.

icon

kapcsolódó cikkek

nemtanulás

Uspace.hu logo
Emmi logo