Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Bentlakásos iskolák? Naná!

Bentlakásos iskolák? Naná!

Még nincs akkora térhódítása a bentlakásos iskoláknak Magyarországon, mint például Angliában, de van már néhány intézmény az országban, ahol a tinédzserek - mint egy kollégiumban - kicsit eltérően a megszokottól, de közösségben tanulhatnak, fejlődhetnek. Nézzük meg, milyen a gimis kollégiumi élet.

Bentlakásos suli = kollégium?

A bentlakásos iskolák és a kollégiumok sok tekintetben hasonló elven működnek, de mégsem egyformák. A kollégiumban sokkal jobban magára van utalva az ember, egy bentlakásos iskola esetében a tanárok igyekeznek segíteni a beilleszkedésben a diákoknak, hogy hamar megtalálják a helyüket, hiszen azért ez mégis egy nagy változás. A kollégiumi élet 18-19 évesen kezdődik, egy bentlakásos iskolába már 12-13 éves diákok is beírathatóak.

Nagy változás

Nagy változással kell számolnod, amennyiben arra a döntésre jutsz, hogy bentlakásos iskolában folytatod tovább tanulmányaidat. Fizikailag megnő a távolság közted és a családod között, de ez nem jelenti azt, hogy ne támogatnának és ne állnának mindenben mögötted. Időbe telhet míg megszokod az új helyzetet, de a sok diák révén biztos mély barátságok alakulhatnak ki, remek közösség kovácsolódhat.

Pro és kontra

Sokkal önállóbbak, rugalmasabbak lesznek azok a fiatalok, akik megtapasztalták a bentlakásos iskolák sajátos légkörét. Természetesen senkit nem hagynak magára a tanárok, és van kihez fordulni, ha szükség van segítségre. Mivel kisebb létszámú csoportokban tanulnak a diákok, ezért jobb tanulmányi eredményeket érnek el, és a különbség a karrier utakban is látszódik. Ugyanakkor pont akkor hagyják maguk mögött - egy időre - a jól megszokott családi dinamikát, amikor a tinédzserkor ingoványos talajára lépnek.

Intézmények

Számos középiskolai intézménynek van kollégiumi része. A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium, a József Attila Középiskolai Kollégium koedukált intézmények, ellentétben az Uzsoki utcai Középiskolai Lánykollégiummal vagy a Fábry Zoltán Középiskolás Lánykollégiummal. A legismertebb katolikus bentlakásos középiskolák fiúknak a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, és a koedukált debreceni Svetits Gimnázium. Mindkettőnek van kollégiuma természetesen.

Bejutás

A középiskolai kollégiumok között is van fizetős, illetve térítésmentes is. A kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban csak az étkezésért kell fizetni, ami jelentős könnyebbséget jelent. A felvételihez általában az adott intézmény weboldaláról letölthető felvételi kérelmet kell letölteni, kitölteni majd visszaküldeni. Minden esetben körültekintően járj utána, hogy pontosan milyen módon hova kell visszaküldeni a jelentkezést, nehogy egy kis figyelmetlenség miatt csússz le a lehetőségről.

Tájékozódj sokat, mielőtt véglegesen eldöntenéd, hogy bentlakásos iskolában szeretnél tanulni. Ülj le a szüleiddel, vitassátok meg, hogy mik az érvek, ellenérvek. Ha van az intézményeknek nyílt napjuk, vegyetek részt rajta, ahol sok hasznos infóval gazdagodhattok, talán lesz lehetőségetek belelátni picit az ottani életbe. Nagy vállalás középiskolai kollégiumba járni, de biztosan meghatározó élmény, és csak gazdagodni tudsz általa.

Szerző:Batka Dóra
icon

kapcsolódó cikkek

kollégium

Uspace.hu logo
Emmi logo