Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Elsős egyetemista vagy? - Ezeket érdemes tudnod a Neptun rendszerről

Elsős egyetemista vagy? - Ezeket érdemes tudnod a Neptun rendszerről

Most kezded az egyetemet, és fogalmad sincs, hogyan igazodj el a felsőoktatási ügyintézést segítő rendszerben? Elvesztél a tárgyfelvétel, a személyes adminisztrációs feladatok, és az egyéb teendők útvesztőjében? Segítünk!

Az egyetem megkezdése sok újdonsággal jár, és a gimnáziumi évekhez képest bizony sokkal több tudatosság, tervezés és önmenedzselés szükséges hozzá. Az új intézményi működésben még inkább te felelsz a saját dolgaidért, neked kell figyelned a különféle határidőkre, elintézésre váró feladatokra, a tantárgyaiddal és a kapott jegyeiddel kapcsolatos dokumentációra, és még megannyi dologra. Mindezt segíti és tömöríti egy helyre a Neptun, vagyis a tanulmányi ügyek intézésére létrehozott szoftver.

Támasz a mindennapokban

Ahogy a bevezetőben is említettük, az egyetemi tanulmányaid során szükséged van egy olyan interneten keresztül elérhető platformra, ahol minden ügyedet intézheted. Elsőre talán bonyolultnak tűnhet, de megismeréssel, és napi szintű használattal a Neptun válhat a legjobb barátoddá az egyetemen töltött éveid alatt. A magyar felsőoktatási intézmények nagy része ezt használja, hogy lehetővé tegye az oktatás-szervezési, információs, adminisztrációs és pénzügyi feladatok hallgatói lebonyolítását.

„Szolgáltatások” tömkelege

Az egységes tanulmányi rendszer nem egy választható, hanem egy kötelezően használandó, az egyetemi éveidet megsegítő, és ahhoz elengedhetetlen online felület, amit saját egyedi azonosítóddal és jelszavaddal használhatsz. Még ha nem is tudjuk minden funkcióját felsorolni, a legfontosabbakat azért megosztjuk veled:

  • a Neptunban tudod minden félév elején felvenni a tárgyaidat, a vizsgaidőszakhoz közeledve pedig a vizsgáidat

  • saját fiókodban állíthatod össze az órarendedet

  • itt teheted aktívvá, vagy éppen passzívvá a tanulmányaidat

  • az oldalon keresztül fizetheted be a tandíjat, ha költségtérítéses képzésben vagy, valamint ezen rendezheted az esetleges vizsgadíjakat és egyéb költségeket is

  • pályázhatsz, kérvényezhetsz, és ezen a helyen láthatod a megállapított ösztöndíjakat is

  • a szoftver tartalmaz egy levelezőrendszert is, amin keresztül kommunikálhatsz a tanáraiddal, diáktársaiddal, és hírleveleket, felhívásokat is olvashatsz

  • naptárfunkciója segítségével megjelölheted a legfontosabb dátumokat, felvehetsz eseményeket

  • és ami a legfontosabb: itt láthatod, hogyan sikerültek a zh-id, vizsgáid.

Így működik a Neptun

A mindenható rendszer működését legegyszerűbben a gyakorlatban tanulhatod meg, de nagy segítségedre lehet az alábbi videó is, ahol részletesebb magyarázatot kaphatsz, és egy picit beleláthatsz a felület használatába.

Megnézem a Neptun működéséről szóló videót!

Tippek, lépések elsősöknek

Habár a videóban már minden fontos információt megkaphattál arról, mik a teendőid friss egyetemistaként, a legfontosabbakat mi is összefoglaljuk neked:

  • Az első és nagyon lényeges lépés, hogy belépve változtasd meg a jelszavadat, és azt kezeld mindig bizalmasan. Amikor ez megvan, töltsd ki a „Saját adatok” részt, és ha bármi változik a tanulmányaid során (például az email-, vagy lakcímed), minél előbb frissítsd.

  • Magát a beiratkozást is az online felületen keresztül végezheted el, méghozzá meghatározott időintervallumban - ezt semmiképp se szalaszd el!

  • Ezután következik a tantárgyfelvétel, amihez a „Mintatanterv” fül nyújthat segítséget.

  • Diákigazolványodat szintén a Neptun rendszerben tudod megigényelni és kifizetni, erre mindenképp figyelj!

  • Az első vizsgaidőszakhoz közeledve gondolnod kell a vizsgák felvételére is, amit szintén itt tehetsz meg.

Ha elakadnál, kérj segítséget felsőbb éves hallgatótársaidtól, a hallgatói diákönkormányzattól, vagy olyan személyektől a családodban és baráti körödben, akik szintén használták, ismerik a Neptunt.

icon

kapcsolódó cikkek

pályaválasztás

Uspace.hu logo
Emmi logo