Kezdődnek az ünnepek - a Coca-Cola meghozza a Mikulást?
Egyházunk karitatív oldalát az előző hónap szentjei is szépen példázzák. Nincs ez másként decemberben sem, amikor is mindjárt a hónap legelején Szent Miklós életére csodálkozhatunk rá.
Életéről keveset tudunk, de meg van benne az életszentség, az igazi katolikus hithez való ragaszkodás. Csodás legendák állítanak emléket emberszerető és segítő jóságának.
Persze nem csoda, ha életének szépsége és üzenete sokak előtt ismeretlen. Sok évtizedes “kultúrplasztikázásnak”és egy kis “folklórmixnek” az eredményeként néha, mint pirosruhás mikulás vagy rénszarvas-szánon vágtázó bohókás, borvirágos orrú, kövérkés öregúr jelenik meg.
Hogy hány változata látható, annak felfedezését rátok bízom.
Nekem kimondottan riasztó, ahogy a mikulás figurát felrögzítik az erkélyre vagy az emeleti ablakra, esetleg a tetőre. Mint egy akasztott ember úgy “díszeleg” a magasban. Kinek jut eszébe róla a szolid és jóságos, szentéletű pap?
A Szent Miklósról szóló legendák szerint, a püspök tudomására jutott, hogy hozomány híján egy szegény ember nem tudja férjhez adni három lányát, akikre emiatt prostitúció vár. Megsajnálta őket és elhatározta, hogy névtelenségbe burkolózva segít a családon. Éjnek évadján piros kendőbe csomagolt arannyal teli erszényt csempészett a család ablakába, majd így tett a következő két évben is, ennek köszönhetően a szegény ember mindhárom lányt kiházasíthatta. A csodatévő híre bejárta az egész várost. A harmadik évben a szegény ember megleste a bőkezű jóakarót, hogy megköszönhesse az ajándékot, így derült fény arra, hogy ki is áll a megmagyarázhatatlan jótétemények hátterében.
Igen, talán ez lenne az egyik legfontosabb feladat, hogy Szent Miklós püspök életszentségét a maga tisztaságában ragyogtassuk fel újra.
Ti fiatalok, talán álmodtok még egy igazságosabb és testvériesebb világról.
Miklós püspök élete azt az örömhírt hozza el, hogy létezik, létezhet ez a világ. Hogy bennetek van ez a világ és testet ölthet különböző közösségeitekben is.
De ehhez el kell végezni egy kis munkát. Ki kell dobni a szemétbe a piros orrú szánon röpködő dagadékot. Helyette hirdetni kell Szent Miklós jó tetteit. És ami a lényeg élni az evangéliumot, ahogy ő tette.