Könnyebben ihatunk, ha a forráshoz megyünk
Ágnes tanúságtétele
Rimaszéki Ágnes vagyok, a Lelkes napok ifjúsági szolgálócsapat önkéntese. Esztergomban nőttem fel, szüleim egyedüli gyermekeként és ott végeztem a gimnáziumot is. Budapesten élek mióta egyetemista lettem. Isten művészi gonddal készítette elő azt a bizonyos különleges első találkozásunkat, ahonnan kezdve Jézusé lett az életem.
Elkezdtem kiteljesedni, szabad lettem a megfeleléstől, elkezdte feltárni számomra, hogy értékes vagyok. Biztos vagyok benne, hogy az egyik dolog, ami elindított a Jézussal való találkozásom felé, az anyukám és a Mécs-közössége tagjai családtagokért mondott háttérimádsága volt. A másik pedig a 2015-ös EMIT tábor, ami a kezdetekben tényleg csak egy közösségi élmény és szórakozás volt számomra, de az utolsó kiscsoportos beszélgetésnél éreztünk Isten jelenlétét. Az EMIT megalapozta a hozzáállásom: „á ez jó lesz, mert ugye ezek a random hittantáborok általában jók szoktak lenni.” A következő évben elmentem a Lelkes Napokra, ami a későbbiekben nagy szerepet játszott hitéletemben.
A szentségimádások során és az Eucharisztia jelenlétében való imák egészen különlegesek voltak számomra a kezdetektől, habár sokszor nem tudtam kifejezni, miért. Talán a legjobban azt emelném ki, hogy egy jelenléti fókuszpontként, forráspontként tapasztaltam meg. Kedvenc hasonlatomat erre egyik pap barátomtól hallottam, miszerint a víz is jelen van mindenütt pára formájában, de mégis könnyebben ihatunk, ha a forráshoz megyünk. Sok dolog van, és biztos vagyok benne, hogy még lesz is, amit nehezen tudok hova rakni. Akkor azt éreztem, hogy ezek inkább akadályoznak Isten felé, mint segítenek. Ezekről még nagyobb örömmel tudok mesélni nektek abból fakadóan, hogy az Isten-gyermekség identitása szabaddá tesz arra, hogy dicsekedjek megmunkálandó területeimről, hiszen azokban még inkább megmutatkozik Isten dicsősége.
Ilyen volt például, hogy egy jó ideig nem sikerült eljutnom gyónni, mert már túl sokat kihagytam. Időközben imában már bocsánatot kértem Istentől sok mindenért, de össze voltam zavarodva, hogy a friss dolgokat vagy mindent vigyek a gyónásra, így inkább nem mentem, mert kényelmesebbnek tűnt ez a megoldás. Mivel azonban Isten egy személy, akit tényleg érdekelnek a kis kattanásaink is, őszintén elmondtam ezt neki, és nem hogy megsértődött volna, hanem annyira figyelmes volt, hogy a gyónásomkor az atya azon kívül, hogy érezte, hogy átgondoltam az odahozott dolgokat, semmit nem mondott, csak feloldozott, tehát a Szentlelken keresztül tökéletesen megsúgta kívánságom. Hát ilyen a mi Istenünk.
