Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Alapítványok régen és ma

Alapítványok régen és ma

Kevés jobb dolog van, mint egy jó ügy szolgálatába állni. Másokkal együtt tenni egy jó célért. Ennek sok módja lehet, de ha nem csak ötletszerűen önkénteskednél, akkor egy civil szervezet, egyesület vagy alapítvány lehet az, ahol rendszeresen tehetsz valamit másokért. Az ilyen szervezetek célja a tagok vagy az alapítók által meghatározott cél érdekében végzett tevékenység, melyért cserében a tagok ellenszolgáltatásban nem részesülnek. Érdekel, hogyan vehetsz részt egy alapítvány létrehozásában, működtetésében?

Alapítványok a magyar történelemben

Az alapítványoknak régi hagyományai vannak Magyarországon. Eredetileg a nemesi családok szokása volt, hogy jótékony célra pénzt adományoztak vagy vagyoni alapot hoztak létre. Ilyen cél lehetett egy-egy bajba került ember támogatása, az egyház segítése, iskolai vagy az egészségügyi ellátás fejlesztése. Szent István királyról jegyezték fel, hogy 1030 körül menhelyet alapított Jeruzsálemben a magyar zarándokok részére, ez az első alapítványok egyike a magyar történelemben.

A későbbiek során is számos országos intézmény alapítványként született meg. A mai Fővárosi Önkormányzat székhelyeként működő Invalidus-házat, - mely eredetileg kórházként és a török háborúban szolgált hadirokkantak otthonának épült - Széchenyi György, esztergomi érsek építtette 1692-ben.

Az Invalidus-ház ma is hű régi nevéhez-vasarnap.hu
Az Invalidus-ház ma is hű régi nevéhez-vasarnap.hu

Alapítványa támogatta rendházak felépítését is, számos templom, zárda, emlékmű és búcsújáró hely létesült alapítványi finanszírozásból.  Széchényi Ferenc 1802-ben a Magyar Nemzeti Múzeum és az országos könyvtár alapjait teremtette meg alapítványi finanszírozásból. Marczibányi István 1815-ben a Nemzeti Színház, a Rókus-kórház, a budai irgalmas és a Szent Erzsébet gyógyító rendnek tett alapítványt.

Alapítványok ma

Ma rengeteg alapítvány működik, mint egy alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. Az alapító az alapító okiratban meghatározza az alapítványnak juttatott vagyont és az alapítvány szervezetét.

Rendszerint mindig egy nemes cél egy alapítvány létrejöttének célja. Létezik alapítvány egy ember megsegítéséért, egy csoport támogatásáért, egy intézmény vagy sportegyesület működését segítendő. Az ismertebb mai alapítványok közé tartozik a Gyermekmentő Alapítvány, a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány, a Papírsárkány Gyermekalapítvány vagy a Csodalámpa.

Te is részt vehetsz benne

Jogképes a 18. életévét betöltése után lesz egy magyar állampolgár, ekkortól szavazhat vagy szavazhatnak rá, köthet engedély nélkül házasságot, alapíthat vállalkozást, köthet szerződést. Az alapítványok esetében e kor elérése, betöltése előtt is vállalhatsz szerepet, de csak törvényes képviselő, gyám hozzájárulása és beleegyezése mellett.

Hogyan alapítványozhatsz?

Először is keress egy neked szimpatikus alapítványt. Az adjukossze.hu oldalon rengeteg szervezetet találsz, akik segítséget szívesen fogadnak. A legkönnyebb út, hogy a zsebpénzed terhére segíted a munkájukat, de a 18 év alattiaktól az alapítványok jobban szeretik a tevékeny segítséget az anyaginál. Menthetsz teknőst, játszhatsz sérült gyerekekkel, kifesthetsz egy felújítandó kórtermet, ezerféle olyan dolog van, amiben besegíthetsz. S ha már ott vagy, rajtad, s a hozzáállásodon múlik mennyi ideig maradsz, hogy felkérnek-e tagnak. A lényeg az önzetlenségedben, a segítőkészségedben, a segítségedben van.

Pénzt is adhatsz bele

Sok fiatal sportoló, zenész van, aki a keresete egy részét ilyen szervezett keretek közötti jótékonykodásra költi, akár saját alapítványában, ám 18 éves koráig önállóan nem dönthet. Adományozhat, adakozhat, de nem dönthet. Vagyis egy gyermek is lehet alapítvány alapítója, kezelő szervének tagja, képviselője, akár elnöke is, viszont jogilag rendezni kell ki az a nagykorú, jogképes személy, aki 18 éves koráig törvényes képviselőként eljár helyette.

icon

kapcsolódó cikkek

tudomány

Uspace.hu logo
Emmi logo