Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Tanuljatok közösen!

Tanuljatok közösen!

Előfordulhat, hogy motiválatlanná válsz tanulás közben. Nincs kedved még egy órát a tanulnivaló fölött ücsörögni, pedig élvezetes is lehet az anyagok elsajátítása, ha azt nem egyedül teszed. Erre buzdítunk most téged, próbáld ki a csoportos tanulást, üljetek össze az osztálytársakkal és együtt rágjátok át magatokat a leckéken. Adunk néhány ötletet, hogy biztosan a tanulás legyen a középpontban, ne pedig az órákig tartó beszélgetés. Az ráér majd a kötelezettségek után.

Nem kell mindent egyszerre!

A közös tanulás akkor a leghatékonyabb, ha 3-4 fős csoportot alkottok. Beszéljétek meg előre, hogy milyen tantárggyal szeretnétek kezdeni és mielőtt összeülne a csoport, igyekezzetek legalább egyszer átolvasni a tananyagot, hogy az ne legyen teljesen ismeretlen számotokra. Miután nagyjából megismerkedtél a tanulnivalóval, körvonalazódni fog, hogy mik azok a pontok, amik nehezebben érthetőek, több időt kell ráfordítani. Akár össze is írhatod a kérdéseidet, amikre a közös tanulás során szeretnél választ kapni.

Fő az alaposság

Mondjátok fel egymásnak a leckét, meséljétek el, hogy mit tanultatok, olvastatok. Nem baj, ha nem emlékszel minden apró részletre, majd közösen elsajátítotok minden információt. Már azzal is sokat tanulsz, ha figyelmesen végighallgatod a többieket, hiszen ezáltal gyorsabban fognak rögzülni a hallottak. Bátran tegyetek fel kérdéseket egymásnak, válaszoljátok meg őket saját szavaitokkal, ha valamelyikőtök elakadt valahol, a többiek segíthetnek neki.

A szó mindenkié

Ügyeljetek rá, hogy mindenki egyformán tudjon érvényesülni a csoportos tanulás során. Akár rajzolhattok is közösen, ami mankó lehet a tanulás során, mindenki vegye ki a részét a feladatokból. Gondolkodjatok együtt, érveljetek, foglaljátok össze a tanultakat. Törekedjetek arra, hogy minden felmerülő kérdés megválaszolásra kerüljön, senkiben se legyen hiányérzet.

A közös tanulás nagy előnye, hogy biztosan több információt fogsz tudni elraktározni, mintha egyedül tanulnál. Természetesen vannak kivételek, idegen szavakat, évszámokat, kémiai képleteket egyszerűbb egyedül elsajátítani, de egy irodalom, történelem lecke esetében jól jöhet a társaság.

A közös tanulás remek opció, ha kicsit elveszett a motiváció, viszont oda kell figyelni, hogy tényleg az ismeretek bővítéséről szóljon az idő, töltsétek hasznosan azt az 1-2 órát, amikor mindenki ráér. Ebből a tanulási formából rendszert is csinálhattok, így talán könnyebb motiváltnak maradni a hétköznapokban. Ne feledd, hogy ezek az alkalmak nem helyettesítik az egyéni tanulást. Ismételd át még egyedül a tanultakat, emlékezz vissza, hogy mik voltak a nehezebb részek, mik azok, amikre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ha nem érzed magad komfortosan egy ilyen helyzetben, ne csüggedj, csak térj vissza a jól megszokott kerékvágásba.

Szerző:Batka Dóra
icon

kapcsolódó cikkek

van időm

Uspace.hu logo
Emmi logo