Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Csak jót tehetsz! - Az elsősegélynyújtás alapjai 2. rész

Csak jót tehetsz! - Az elsősegélynyújtás alapjai 2. rész

Az elsősegély fogalmával a legtöbben a jogosítványszerzés idején találkozunk, az ott megismert és elsajátított tudásra azonban ennél fiatalabb korban, és később, vezetői engedély hiányában is szükség lehet. Míg előző cikkünkben az elsősegélynyújtás fontosságáról, a segítésre való felkészülésről, valamint a tévhitekről értekeztünk, ezúttal a konkrét teendőkről kérdeztük szakértőnket, dr. Márkus Dávid mentőorvost.

Az elsősegély minden olyan tett vagy cselekedet, amivel egészségügyi képzettség nélkül tudunk életet menteni, vagy segíteni egy rosszulléttel küzdő embertársunknak. Ezek többnyire olyan helyzetek, melyekben nem várhatunk a mentőkre, mert egyszerűen nincs idő erre. Akármilyen gyors is a szaksegítség, profi a felszerelés és képzettek a szakemberek, ha egy keringésleállás esetében az első 5-10 percben nem történik újraélesztés, akkor minimális az esély a túlélésre. Az igazi esélyt te, azaz a laikus tudja megadni a rosszul lett személynek, ezért most végigmegyünk azokon a lépéseken, amiket vészhelyzetben tehetsz meg egy újraélesztésre szoruló, összeesett személyért, növelve a túlélési esélyeit.

Az elsősegélynyújtás lépései

„Először gyorsan pillants körbe, hogy minden biztonságos-e, hiszen, ha nem az, nem érdemes kockáztatni a saját életedet is, inkább hívd a 112-őt, és mondd el, mi a veszélyforrás - javasolja dr. Márkus Dávid mentőorvos, az SOS Elsősegély alapítója. - Ha nincs ilyen az összeesett személy körül, akkor menj oda hozzá, szólítsd meg, rázd meg a vállát, és nézd meg, hogy erre van-e bármi reakció. Ha nincsen, akkor eszméletlennek tekintheted. Ekkor fektesd a hátára, fogd meg az egyik kezeddel a homlokát, a másikkal az állát, billentsd hátra a fejét és emeld meg az állat ezzel biztosítva a szabad és átjárható légutat.

article image

Utána hajolj a feje fölé az arcoddal, figyeld meg, hogy érzed-e az arcodon a levegő áramlását, hallod-e a légzését, közben nézd a mellkasát, és 10 másodpercig figyeld, hogy az emelkedik-süllyed-e. Ezekből megállapítható, hogy van-e normális légzés. Ha van, akkor nem kell újraélesztést végezni, az illetőt az oldalára kell fektetni és figyelni, hogy továbbra is van-e légzése, miközben értesíted a mentőket, és megvárod a kiérkezésüket.

article image

Ha viszont ennyi idő alatt semmilyen légzést sem észlelsz, vagy csak 1-2 horkantásszerű akadozó légzésmaradványt, akkor újraélesztést kell végezned.

Mindenekelőtt hívd fel a 104-et vagy 112-őt, mondd el, hogy hol vagy, és azt is, hogy megkezdted az újraélesztést.

article image
  • Kulcsold össze a két kezed
  • tedd a beteg mellkasának közepére, a szegycsont alsó harmadára
  • majd kezdj el másodpercenként kétszer mellkaskompressziót végezni
  • és ezt egészen addig folytasd, amíg a mentők oda nem érnek, és át nem veszik beteget.

Ha van veled/melletted valaki, aki tud még segíteni, akkor ő keresse meg a legközelebbi defibrillátort, és azzal kiegészítve folytasd az újraélesztést. Ezek az automata vagy félautomata eszközök országszerte számos helyre, például közterületekre, bevásárlóközpontokba, forgalmi ügyeletekre, sportlétesítményekbe ki vannak helyezve, és bárki biztonsággal használhatja őket, hiszen csak akkor engednek sokkolni, amikor erre tényleg szükség van, vagyis amikor a benne található szoftver sokkolandónak ítéli meg a szívritmust.”

Kíváncsi vagy, hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Kattints az alábbi videóra, és készülj fel te is egy váratlan helyzetre a mentőorvos iránymutatásával:

Tudtad?

Az újraélesztés legfontosabb eleme a mellkaskompresszió.

„Ilyenkor a szív munkáját helyettesítjük, hiszen lenyomáskor kiáramlik a vér, felengedéskor pedig beáramlik a vér a szervbe. Ha valaki nagyon gyakorlott, ezt a műveletet kiegészítheti azzal, hogy 30 nyomás után 2-őt befúj, és ezt ismétli. Ha bejut a levegő, az kissé növeli az eredményességünket, viszont, ha mindezzel sok időt töltünk el, azaz több mint 5 másodpercet, azzal már annyi idő kiesik a mellkaskompresszióból, hogy csökken a túlélési esély. Befújásokat tehát akkor érdemes végezni, ha biztosak vagyunk magunkban. Gyerekek esetében viszont fontosabb a befújás, mert náluk általában légzőszervi oka van a keringésmegállásnak” - osztja meg a mentőorvos.

MEGTANULNÁD AZ ALAPOKAT? Az interneten sok elérhető forrást, oktatóanyagot és kurzust, leírásokat és videókat találhatsz, melyek segítségével elsajátíthatod az elsősegély alapelveit, és akár te is életmentésre kész laikussá válhatsz.

Mi most az SOS ELSŐSEGÉLY oldalát ajánljuk neked! Kurzusokért ITT érdemes körülnézned, Ha pedig a közúti elsősegély iránt érdeklődsz, akkor kattintsd IDE vagy IDE, és vágj bele még ma a felkészülésbe!

Szerző:Légrádi Júlia
Szakmai háttér:dr. Márkus Dávid , mentőorvos, az SOS Elsősegély alapítója
icon

kapcsolódó cikkek

egészség

Uspace.hu logo
Emmi logo