Érettségi Zita szemén keresztül - Egy személyes megélés története
Az érettségi minden fiatal számára egy komoly esemény. Egyrészt mert ez az egész nagyfokú felkészülést igényel, másrészt, mert fontosak az itt szerzett eredmények a továbbtanulás szempontjából, harmadrészt pedig azért, mert ez a próbatétel egyfajta kapu a felnőtt életre.
Teljesen érthető, ha félelmet keltő, nehéz érzéseket okozó hónapokként éled meg a felkészülést, főleg, hogy valószínűleg fogalmad sincs, mire számíts (kivéve, ha túl vagy már egy-két előrehozott érettségin). Azért, hogy egy picit segítsünk neked, és oldjuk a benned lévő stresszt és szorongást, megosztjuk veled Takács-Váry Zita személyes érettségi történetét, akit már jól ismerhettek a Uspace csapatából. Elsőként arra voltunk kíváncsiak, mit mondana azoknak, akik még a nagy megmérettetés előtt állnak azzal kapcsolatban, hogy mennyit kell tanulni, és hogyan érdemes belekezdeni a tanulásba?
Tudatossággal a célok felé
„Azt gondolom, az első lépése a felkészülésnek az, hogy eldöntöd, miből szeretnél érettségizni és milyen szinten. Szerintem érdemes úgy elkezdeni a végzős évedet, hogy meghozod ezeket a döntéseket, kitűzöd a célokat, amitől sem egy gyenge tanár, sem a túl sok számonkérés nem tud eltántorítani. Második lépésként azt ajánlanám, hogy jól oszd be az idődet, vagyis azt, hogy mikor mit fogsz tanulni. Építsd fel az évedet, és nyugodtan állj neki a tanulásnak már ősszel” - részletezi fontos tippjeit Zita, aki még a 2012-es Nemzeti alaptanterv szerint érettségizett. (Arról, hogy hogyan változik a vizsgarendszer 2024-ben, ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.)
Segítség és bizalom a nehézségek közepette
„Ha további tanácsokat kellene adnom az érettségi előtt álló fiataloknak, azt mondanám, hogy ne féljetek, csak higgyetek! Ehhez elmesélem a saját történetemet. Érettségi évem tavaszán egyre többet maradtam otthon a közösségi programok helyett. Csak a vizsgák körül jártak a gondolataim, és nagyon el voltam úszva a tanulással, mert valahogy nem sikerült jól beosztani az időmet, ráadásul csak az írásbelire készültem, ami szintén nem volt a legjobb stratégia. Eszméletlenül aggódtam és féltem az érettségitől, mert március végén már tudtam, hogy nem fogok a tananyag végére érni. Annyira izgultam, hogy nem tudtam aludni a stressztől, gyakran a sírógörcs kerülgetett - osztja meg legnagyobb nehézségeit Zita. - Folyton azt éreztem, hogy nem tettem meg mindent a sikeres érettségiért, és azt is elhittem, hogy Isten így nem fog segíteni. Óriási kudarcélményem volt. Aztán ebben a szörnyű állapotban, két héttel a vizsgák előtt egy kérésnek eleget téve elmentem egy dicsőítésre. Miközben a többiek Istent dicsőítették, én csak ültem, és néztem ki a fejemből. Aztán az imádság közben egyszer csak azt éreztem, hogy Isten azt mondja, én nem vádollak. Rájöttem, hogy Ő kiegészíti azt is, amit én nem tudtam megtenni, és akkor is segít és cselekszik, ha én rosszul csinálok valamit, és nem kell semmit letennem az asztalra ahhoz, hogy velem legyen. Az idő haladt, én pedig azt éreztem, kaptam egy új esélyt, tiszta lapot és új gondolatokat ahhoz, hogy összeszedetten tudjak tanulni. Végül jól alakultak a dolgok, és sikeres érettségit tettem.”
Félelmetes megélés és a megnyugvás érzése
„Szerintem sokan azért érzik félelmetesnek az érettségit, mert az összes tanár, és sajnos sok szülő is azt hajtogatja, hogy ’az érettségin múlik az egész életed’. Ez viszont csak részben igaz, hiszen annyira azért mégsem fontos az érettségi, hogy teljesen tönkremenj lelkileg, mire végzel a vizsgákkal. Azt gondolom egyébként, hogy a felkészülés időszaka sokkal nehezebb, mint maga az érettségi órái. Persze azért erre is lenne egy tanácsom neked, miszerint élvezd a vizsgázást! Én például úgy éltem meg az érettségiket, hogy milyen jó egy kicsit matekozni, novellát olvasni, logikai kapcsolatokat keresni gazdasági és történelmi folyamatok között.
Az érettségizés csak egy állomása a felnőtté válásnak. Itt tanuljuk meg, hogy stresszhelyzetben hogyan kell helytállni, hogyan lehetünk leleményesek és miként oldjunk meg problémákat” - világít rá a Uspace munkatársa.
Zita szavai inspirálóan hathatnak, és segíthetnek abban, hogy stresszelés helyett a képességeidre koncentrálj, hogy bízz magadban, és abban, hogy meg tudod szervezni a tanulás körülötti teendőket. Az érettségin mindannyian átesünk, és talán segíthet, ha nem valami szörnyűségként, hanem egy lehetőségként tekintesz rá, amiben kipróbálhatod magad. Mi ezzel a történettel szeretnénk motiválni téged.