Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Mozaikcsaládok

Mozaikcsaládok

A mozaikcsaládot senki nem választja. Se a szüleid, se az új párjaik, és főleg nem ti, gyerekek. Mégis létezik, mégis lehet boldog családként együtt élni. Hogy hogyan? Erről írtunk pár gondolatot.

Kezdeti nehézségek

Az emberi kapcsolatokra jellemző, hogy vannak konfliktusok, olykor nehéz összecsiszolódni, megtalálni a közös hangot, megérteni, elfogadni a sajátunktól eltérő gondolkodásmódot, véleményeket, szokásokat. Mozaikcsaládban élni nem egyszerű feladat az elején, de a kezdeti bizonytalanság és „idegen” érzés idővel megváltozhat. Fontos, hogy próbálj meg nyitott lenni az új „családtagra”, hogy jó kapcsolat alakuljon ki köztetek. Az első idő a gyászé. Engedd meg magadnak, hogy szomorú legyél, hogy elengedd a korábbi családi idillről alkotott képed. Normális, hogy ilyenkor csak magaddal szeretnél lenni, nem pedig azzal foglalkozni, hogyan engedj be egy „új” embert az életedbe. Adj magadnak időt, de tartsd szem előtt, hogyha kedvesen és érdeklődően fordulsz a másik irányába, akkor sokkal könnyebben és gördülékenyebben fogjátok megtalálni a közös hangot.

Elváltak a szülők

Ha válásra kerül a sor, akkor azt nem csak a válófélben lévő személyek szenvedik meg. A döntésük, miszerint külön utakon folytatják az életüket, hatással van a környezetükre is. Gyerekként sem könnyű elfogadni, ha a szüleid a válás mellett döntenek, de tudd, hogy nem vagy egyedül. Sajnos rengetegen átélik az életben ezt a folyamatot, időt kell hagyni, hogy begyógyuljanak a sebek, meg kell találni a módját, hogy a fájdalmadat megfelelően meg tudd élni. Írj ki magadból mindent, meséld el valakinek a bánatodat, könnyíts a lelkeden, hogy aztán valami sokkal örömtelibb érzés tölthesse be azt az űrt.

Tippek, tanácsok

Időt kell hagyni mindenkinek ahhoz, hogy megbirkózzon az új helyzettel. Ez nem csak neked ingoványos talaj, hanem mindenkinek, akik a mozaikcsaládot alkotják. A nyitottság elengedhetetlen ahhoz, hogy jobban megismerjétek egymást. Könnyebben tud elindulni a közös életetek amennyiben nem a totális elzárkózást választjátok. Ahelyett, hogy falakat húznál magad köré, próbálj meg nyitni a másik felé. Kérdezz róla, érdeklődj iránta, kérd ki a véleményét valamivel kapcsolatban, de egy közös program is remek kezdőlökést adhat. Ne feledd, nem az a lényeg, hogy egyik napról a másikra úgy tekints rá, mint a vérszerinti családtagodra, hanem az, hogy a jelenlegi helyzetből kihozd a lehető legjobbat és jól érezd magad te is, és ő is.

Számos kihívás elé állítja az embert az élet, ha az egyénekből egy jól működő mozaikcsaládot szeretnénk építeni. Össze kell csiszolódni, nem szabad elvárni, hogy minden azonnal tökéletesen működjön. Egy patchwork családban is ugyanúgy lesznek konfliktusok, nézeteltérések, véleménykülönbségek, mint egy olyan családban, ahol nem váltak el a szülők. A megoldás abban rejlik, hogy magas falat építesz magad köré, vagy egy hidat az új „családtag” felé.

Szerző:Batka Dóra
icon

kapcsolódó cikkek

család

Uspace.hu logo
Emmi logo