Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Személyiségtípusok 1. rész

Kik azok az introvertált személyek?

Személyiségtípusok 1. rész

Carl Gustav Jung ismert pszichológus nevéhez fűződik az introvertált és az extrovertált személyiségelmélet, melynek lényege, hogy honnét töltődnek és áramlanak felénk az energiák: magunkból vagy kívülről.

A skála egyik oldalán az introvertált, azaz a befelé fordulóbb, zárkózottabb személyek állnak, a másik oldalán pedig az extrovertált, azaz nyitottabb, harsányabb személyiségű emberek. Az átmeneteket, vagyis a skála közepén elhelyezkedő személyiségtípusokat ambivertáltaknak nevezzük. Az alábbi írásban az introvertáltak jellemzőit mutatjuk be neked.

Milyen egy introvertált ember?

Olyan, aki inkább egyedül szeret lenni, könnyen elmélyül egy-egy tevékenységben, befelé figyel, sokat gondolkozik és megrágja a dolgokat. Szeret olyan hobbikkal foglalkozni, amikben maga lehet (például művészeti vagy kézműves tevékenységek, főzés, olvasás, zenehallgatás), és amiben igazán feltöltődhet, mentálisan is pihenhet. Kevésbé kedveli a nagy társaságot, de azért nem határolódik el a kortársaitól, egyszerűen a nagyobb események jobban lemerítik, ezért általában előtte és utána szüksége van arra, hogy valamelyik szeretett tevékenységében, amiben egyedül lehet, elmerüljön. Félénkebb, óvatosabb, kedveli az otthonlétet, és ha teheti, kerüli a zajos, nyüzsgő helyeket. Kisebb baráti körrel rendelkezik, ezzel a néhány emberrel azonban mélyebben is tud kapcsolódni. Az is előfordulhat, hogy egy alapvetően introvertált személy időnként extrovertáltként működik, mondjuk egy buliban, és iskolai előadást is szívesen tart.

Előnyök és hátrányok

Egy introvertált személy kifejezetten jól dolgozik egyedül, nem okoz neki gondot az olyan feladatok megoldása, ahol egyedül kell munkálkodnia, sőt nagyon is neki valók a „magányos” feladatok. Jól boldogul önállóan, mivel könnyen belehelyezkedik a saját világába, és jól is teljesít, ha kevesebb inger éri.

Hátrányként annyit lehetne megemlíteni, hogy az introvertált személy nehezebben viseli, ha nagy társaságban kell léteznie, így az ilyen szituációkhoz (akár egy osztálykirándulás, sportesemény, sulibulik, baráti összejövetelek) előfordulhat, hogy nincs kedve, esetleg vonakodva, kissé szorongva vesz rész rajtuk.

Nem tudod, melyik kategóriába tartozol? Teszteld magad** ITT!<<**

Lehet ezen változtatni?

Változni mindig és mindenben lehet, tehát a kérdésre a válasz, igen! Sok esetben elhatározás kérdése az, hogy egy introvertált személy szeretne nyitottabbá válni, ami persze egyeseknek nehezen mehet, míg másoknak egy picit könnyebben, hiszen ahogy sok más dologban, ebben sincs két egyforma ember. Pontos recept persze nincs, mindenkinek a saját személyiségéhez és működéséhez mérten kell megtalálnia az élhető és működőképes technikákat. Ezeket apró lépésekkel, kényelmes és elfogadható cselekedetekkel lehet kitapasztalni.

Ha úgy érzed, introvertált vagy, és szeretnél egy picit nyitottabbá válni, ezeket a javasoljuk neked:

  • Haladj apró lépésekben, és ne tűzz ki irreális elvárásokat magad felé! Például először menj el kisebb társaságokba, ahol csak 5-6 személy van, és próbálj meg 1-2 emberrel beszélgetni.

  • Előfordulhat, hogy meghívnak egy nagyobb, 10-20 főből álló eseményre, ilyenkor határozd meg célul, hogy néhány emberrel beszélgetsz.

  • Fogadd őszintén a pozitív megerősítéseket, amik hosszútávon segíthetnek abban, hogy még több, számodra idegen helyzetben próbáld ki magad.

  • Csinálj néha új dolgokat! Sétálj egyet egy eddig ismeretlen útvonalon, kezdj bele egy új időtöltésbe, beszélgess egy olyan iskolatársaddal, akivel ritkán szoktál.

+Tanács: Sose érezd rosszul magad amiatt, amilyen valójában vagy! Ha szeretsz zárkózottabb lenni, mert így tudsz közelebb kerülni önmagadhoz, mély és szoros kapcsolatokat kialakítani másokkal, és elmélyülni a neked fontos hobbikban, ezáltal pedig jobban megismerni a világot, akkor örülj ennek, és használd is ki bátran!

Szerző:Légrádi Júlia
Szakmai háttér:Sárga Noémi, pszichológus
icon

kapcsolódó cikkek

önismeret

Uspace.hu logo
Emmi logo