Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

A párkapcsolatok lépcsőfokai

A párkapcsolatok lépcsőfokai

Egy szerelmi kapcsolat nem egyik napról a másikra alakul ki. Sok (és jó) esetben hosszú út előzi meg a beteljesedést, vagyis azt, hogy végre azt mondhasd, hivatalosan is együtt vagy a szerelmeddel.

Járd végig az utat!

Amikor valaki szerelmes lesz, általában azonnal akar mindent. Ez érthető is, hiszen olyan erős érzelmek keletkeznek ilyenkor, hogy szinte gondolkozni sem tudsz (legalábbis józanul), és azon túl, hogy minden egyes percet a választottaddal töltenél, máris elképzeled magatokat az oltárnál a boldogító „igen” kimondása közben. Ez nem baj, viszont a kapkodás helyett jobb, ha bejártok minden párkapcsolati szintet, hogy a jövőben egy igazán erős, és jól felépített kapcsolatotok legyen.

  • Ismerkedés

Ez az egyik legszebb fázis, hiszen ilyenkor még keveset tudtok a másikról, miközben már gyengéd érzések fűzhetnek össze titeket. Ebben az időszakban minden érdekel titeket, órákat beszélgethettek úgy, hogy azok perceknek tűnnek, és valószínűleg sosem untok rá egymásra. Az ismerkedés izgalma megédesítheti a mindennapjaitokat, miközben bizonyos korlátok közé szoríthat titeket, amitől még érdekesebbé válik minden.

  • Az első kontaktusok

Érezni fogjátok, mikor juttok el arra a pontra, amikor megtörténhet az első érintkezés (kézfogás, puszi, csók, ölelés), ami egyértelműen jelzi, hogy komolyabb szintre szeretnétek emelni azt, ami köztetek kialakult.

  • Járjunk?

Ezen a ponton pedig felmerül, illetve elhangzik ez a kérdés, amire, ha mindketten igennel válaszoltok, elindulhat az a bizonyos különleges és izgalmas közös utazás, amit úgy hívunk: párkapcsolat. Ilyenkor gyakran találkoztok, igyekeztek sok időt együtt tölteni, megismeritek egymás családját, és akár át is mentek a másikhoz. Ha minden jól alakul, elkezditek tervezgetni a közös jövőt.

  • Költözzünk össze?

Amikor eljuttok erre a pontra túl a kamaszéveken, bizonyára komolyan gondoljátok a kapcsolatotokat, vagyis egy olyan fázisba kerültök, amiben még szorosabbra szeretnétek fűzni a viszonyotokat. Ám az is új szintre emelheti a kapcsolatotokat, ha úgy döntötök, összeköltözés helyett próbáljátok alaposabban megismerni a másikat.

  • Jegyesség

Ha jól megismertétek egymást, a kapcsolatotokat igaznak és értékesnek élitek meg, és el sem tudjátok képzelni a következő éveket, évtizedeket a másik nélkül, akkor következhet az eljegyzés. Ezzel megmutathatjátok az egész világnak, hogy egymás mellett döntöttetek és együtt szeretnétek leélni az életeteket.

  • Házasság

A jegyben járás időszaka (aminek hosszúságát ti határozzátok meg), majd az esküvő után a házas életbe csöppentek, ami a párkapcsolat lehető leghivatalosabb formája, ugyanakkor egy olyan láthatatlan kötelék is, amelyben biztonságban és egységben érezhetitek magatokat.

  • Család

A párkapcsolat igazi kiteljesedése lehet, amikor gyermeket vállaltok, akiben kettőtök tulajdonságai és vonásai élnek majd tovább. Ezután megváltozik, ismét új szintre kerül a kapcsolatotok, hiszen innentől fogva már nemcsak ketten vagyok, és bár ez (jó esetben) nem változtat az érzéseiteken, mégis másfajta dinamikát, és újfajta működésmódot ad a mindennapjaitoknak.

Erős alapok, értékes kapcsolat

A felsorolt szinteket azért érdemes végigjárni, mert erős alapot adhatnak a kapcsolatotoknak. Ha nem kapkodjátok el a lépéseket, és kellő időt hagytok önmagatoknak, a másiknak, és magának a viszonynak, akkor egy igazán értékes és mély kapcsolattal lehettek gazdagabbak, ami akár egész életeteken át kitarthat.

Érdekel a téma? Nézz bele a párkapcsolatokról szóló adásunkba. Hamar Donát és Hamar Noémi volt a vendégünk a stúdióban.

icon

kapcsolódó cikkek

szerelem

Uspace.hu logo
Emmi logo