Lájkolj minket Facebookon, ha az is a te helyed!LÁJKOLOM!

Kudarc ért, hogyan épüljek fel belőle?

Kudarc ért, hogyan épüljek fel belőle?

A mindennapokban számtalan kudarc érhet, hiszen az, hogy néha nehézségekkel találod szemben magad, ugyanolyan velejárója az életednek, mint a sikerek és pozitív események. Kikerülni nem lehet őket, de megbékélhetsz velük, például, ha tudod, hogyan kezeld, és lábalj ki belőlük.

A kudarc nagyon sokféle lehet, ahogyan az is, ki mit érez, él meg annak. Míg valakit teljesen kikészít egy rossz matekdolgozat, mondjuk azért, mert kell majd a tárgy a felvételijéhez, vagy egyszerűen csak különösen fontos tárgy számára a számtan, mást nem biztos, hogy annyira meghat, mert esetleg sokkal inkább humán beállítottságú. Elképzelhető az is, hogy egy sportoló összetörik egy verseny miatt, mert nem teljesített úgy, ahogyan elvárta volna magától, vagy éppen, ahogy mások várták volna tőle, de az is lehetséges, hogy nem érinti kudarcként, mert máris azon gondolkozik, miben, hogyan fejlődhetne. Megesik, hogy az ember alulmarad egy szerelmi ügyben, és úgy érzi, az élmény feldolgozhatatlan, míg más könnyebben viseli a szakítás viszontagságait. Ismerősek az ilyen, és ehhez hasonló helyzetek? Talán nem is érted, miért van szükség efféle kellemetlenségekre az életben? Segítünk megfejteni!

Miért kellenek a kudarcok?

Ahogy már említettük, a kudarcok, kisebb-nagyobb bukások az élet velejárói, elkerülhetetlenek, mint például a rossz időjárás, a kedvetlen napok, vagy éppen a kapcsolati konfliktusok. Az azonban, hogy ilyeneket átélsz, nemhogy kárt okoz, hanem egyenesen fejleszt, hosszútávon pedig abszolút a hasznodra válik. Hogy miért? Mert - legyen szó mások miatt elszenvedett, vagy egyéni kudarcról -, rengeteget tanulhatsz belőle. Tapasztalatra tehetsz szert, ami azért jó, mert ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülsz, már okosabban reagálhatsz, cselekedhetsz, és gyorsabban jöhetsz ki az adott nehézségből. És ha ez nem lenne elég, még másoknak is segíthetsz! Ha egy barátod, iskolatársad, a szerelmed vagy a testvéred kerül hasonló szituációba, sok jó tanáccsal láthatod el, és ami a legfontosabb, hogy te magad is megerősödhetsz: lelkileg és mentálisan egyaránt.

Mit tegyek, ha csalódás ért?

Ha kudarc ér, első lépésként hagyj időt magadnak. Ahelyett, hogy azonnal, sértődötten, haragosan és csalódottan továbblépnél, engedd meg át- és megélni a saját érzéseidet. Legyél nyugodtan szomorú, reményvesztett, dühös, ideges, és amikor ezek az érzések keresztülmentek rajtad, kezdj el egy picit más szemmel nézni a számodra negatív eseményekre. Miért történt mindez így? Mi az, amit tanulhatok az esetből? Minek kellene történnie, hogy a jövőben egy hasonló esemény másképp alakuljon? Mi lehet az üzenete valójában ennek a kudarcnak? Ha ezeket higgadtan átgondolod, esetleg a szüleiddel, vagy egy bizalmasoddal közösen átbeszéled, máris közelebb kerülhetsz az elengedéshez, és a lelki békédhez.

Mi az, amit továbbvihetek?

Elsősorban egy jó adag tapasztalatot, és a lehetőségét annak, hogy legközelebb, emlékezve a korábbi nehézségekre, képes leszel másképp alakítani az eseményeket. Minden kudarc tanít, és elősegíti, hogy az évek előrehaladtával okosabban, érettebben állj helyt az élet különböző területein, még akkor is, ha problémák ütik fel a fejüket. Időnként elbukni, valamiben alulmaradni egyáltalán nem szégyen, sőt, ez az egyik legemberibb dolog, ami mindenkivel megesik olykor, így hát nincs semmi ok az elkeseredésre! Használd (fel) a kudarcot, és gondolj mindig arra, hogy ez is a javadat szolgálja.

icon

kapcsolódó cikkek

érzések

Uspace.hu logo
Emmi logo