Veszteség ért? Adj időt magadnak, hogy el tudd engedni…

A gyász mindenkiben másképp nyilvánul meg, nincsen egységes “menetrendje”. Mindenkin más érzelem lesz ilyenkor úrrá: van, aki sír; van, aki csak dühöt érez; mások inkább magukba zárkóznak és csak üresnek érzik magukat belül. Egyik érzelem sem szokatlan vagy rossz. Mindenki másképp gyászol. Azonban vannak hasonlóságok a gyász szakaszaiban, melyeket részletezünk a következőkben.

A GYÁSZ 5 SZAKASZA

1969-ben Elizabeth Kübler-Ross – egy svájci-amerikai pszichiáter – A halál és a hozzá vezető út című könyvében írta le először a gyász 5 szakaszát. Észrevételeit a halálos betegekkel folytatott munkája során, hosszú évek alatt összegyűjtött tapasztalataira alapozza.

„Nem ment el. Bármelyik pillanatban befordulhat a sarkon.”

A gyász egy rendkívül erőteljes érzelem. Nem ritka, hogy a hirtelen rád törő intenzív érzelemhullámok eredményeként úgy teszel, mintha a veszteség meg sem történt volna. Első lépésként a tagadás ad egy kis időt, hogy fokozatosan befogadd a hírt, és lassan elkezdj dolgozni azzal.

„Hogy engedhette meg Isten, hogy ez történjen velem?”

A harag segít elrejteni a rajtunk eluralkodó érzelmeket és fájdalmat. Ez a düh más emberekre is irányulhat, mint például az elhunyt személy felé. Habár a racionális Én-ünk tisztában van vele, hogy a haragunk tárgya valójában nem hibás a történtekért, az érzelmeink túl erősek ahhoz, hogy ezt valóban így is érezzük.

„Ha felhívtam volna aznap este, akkor nem ment volna el.”

A gyász során gyakran érezhetjük magunkat tehetetlennek és kiszolgáltatottnak. A rajtunk eluralkodó erőteljes érzelmek tengerében sokszor bármit megtennénk, hogy visszanyerjük az uralmat az életünk felett, vagy valamilyen módon megmásítsuk a végkimenetelt. Az alkudozás szakaszában gyakran eluralkodnak rajtunk a „bárcsak” és a „mi lenne, ha” gondolatok.

Nem ritka ebben a szakaszban az sem, hogy hívő emberek próbálnak egyfajta alkut kötni Istennel, megígérve neki valamit a gyógyulásért vagy a fájdalom enyhítéséért cserébe.

„Nem tudom elképzelni az életet nélküle.”

Míg a düh és az alkudozás a gyász „aktív” stádiumainak mondhatók, addig a depresszió a gyász „csendes” szakaszának számít.

A gyász kezdeti szakaszaiban általában próbálunk elmenekülni a fájdalomtól, mindig egy lépéssel előtte maradva. Ebben a fázisban azonban már képesek vagyunk szembesülni a veszteséggel, és egészségesebb módon dolgozni azzal. Ilyenkor sokan elzárkóznak a környezetüktől, és magányosan próbálnak szembenézni az érzelmeikkel.

„Mindig is emlékezni fogok rá, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy annyi szép évet tölthettem együtt vele.”

Az elfogadás nem egy felemelő fázisa a gyásznak. Nem jelenti azt, hogy továbbléptél a gyászon vagy a veszteségen. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy elfogadtad, ami történt, és megértetted, hogy mit is jelent ez a további életedre nézve.

Teljesen rendben van, ha úgy érzed ebben a szakaszban, hogy gyökeresen megváltoztál. Nagy változás történt az életedben, és ez kihatással lehet a világlátásodra és a mindennapi érzelmeidre is. Fogadd el, hogy lesznek jó napjaid és rossz napjaid – és ez így van jól! Idővel azonban a jobb napok száma egyre magasabb lesz a rossz napok számánál.

ÚTRAVALÓ

A gyász megértésének kulcsa annak a felismerése, hogy senki nem ugyanazt éli át pontosan – a gyász mindenki számára egyedi. Van, akinek hetekre, van, akinek évekre van szüksége.

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, hogy megbirkózz a változásokkal és az érzelmeiddel, keress fel egy mentálhigiénés szakembert! Nagy segítséget jelenthet egy kilátástalannak tűnő helyzetben.